• Supra Cables

    Név nélkül, egyszerűen csak a típusszámokkal megjelölt hangsugárzó kábeleit 1976 óta forgalmazza Supra néven a Tommy Jenving által vezetett innovatív svéd kábelgyártó.

    Bemutatkozó típusuk, a Supra 2.5 számos tekintetben új utakat mutatott a kábel-világban, hiszen a hangszórókábelben nagyjából a Supra összes újítása szerepelt, úgymint a nylon szigetelés, a Swift csatlakozó, a nyúlásnak remekül ellenálló multicore kábelszerkezet, a Ply vezető koncepció és a kábel irány biztosítás.
    Napjainkra a cég választéka jelentősen kibővült, ennek okán a különféle audio, video illetve tápkábelek, csatlakozók, speciális hálózati elosztó és egyéb kiegészítők egyaránt megtalálhatók benne. Audio összekötő és hangsugárzó kábeleik között többféle szerkezetű és kialakítású típus is felfedezhető, jelezve, hogy a gyártó nyitott az egymástól eltérő irányvonalat képviselő megoldások felé. Igényes anyagokat felhasználó, előremutató technológiák alkalmazásával készülő kábeleiket reális árakon mérik, így a kisebb pénzűek számára is számos különféle alternatívát kínálnak.
    A teljesen házon belül készülő Supra kábeleket katonai minőségű forrasztóanyagok felhasználásával ill. precizitással forrasztják a cég szakemberei, a gyárilag szerelt szettek mellett azonban Supra szerelékek felhasználásával, igényesen elkészített kedvezőbb árú változatok is megvásárolhatók.

Árlista

Modell Jellemzők Fogyasztói ár
Antenna szűrő
GSB TV EU BENT 7 000,00 Ft / db.
GSS AERIAL F-CON 5 500,00 Ft / db.
GSS TV EU STRAIGHT 7 500,00 Ft / db.
Autó/Hajó kábel
OCTOPOWER 08 black 1 500,00 Ft / méter
OCTOPOWER 08R red 1 500,00 Ft / méter
OCTOPOWER 16B black 2 500,00 Ft / méter
OCTOPOWER 16R red 2 500,00 Ft / méter
OCTOPOWER 16 BLUE blue 2 500,00 Ft / méter
OCTOPOWER 16 SILVER silver 2 500,00 Ft / méter
OCTOPOWER 25 BLUE blue 3 500,00 Ft / méter
OCTOPOWER 25 SILVER silver 3 500,00 Ft / méter
OCTOPOWER 25B black 3 500,00 Ft / méter
OCTOPOWER 25R red 3 500,00 Ft / méter
HDMI & DVI kábel
DVI-DVI CABLE 1m ice blue 15 000,00 Ft / db.
DVI-DVI CABLE 2m ice blue 16 500,00 Ft / db.
DVI-DVI CABLE 3m ice blue 18 500,00 Ft / db.
DVI-DVI CABLE 4m ice blue 20 500,00 Ft / db.
DVI-DVI CABLE 5m ice blue 22 000,00 Ft / db.
DVI-DVI CABLE 6m ice blue 25 500,00 Ft / db.
DVI-DVI CABLE 8m ice blue 30 500,00 Ft / db.
DVI-DVI CABLE 10m ice blue 35 500,00 Ft / db.
DVI-DVI CABLE 12m ice blue 41 000,00 Ft / db.
DVI-DVI CABLE 15m ice blue 48 000,00 Ft / db.
DVI-DVI CABLE 20m ice blue 56 500,00 Ft / db.
DVI-DVI W/O CABLE ice blue 19 000,00 Ft / db.
HDMI-DVI CABLE 1m ice blue 14 500,00 Ft / db.
HDMI-DVI CABLE 2m ice blue 16 000,00 Ft / db.
HDMI-DVI CABLE 3m ice blue 17 500,00 Ft / db.
HDMI-DVI CABLE 4m ice blue 19 000,00 Ft / db.
HDMI-DVI CABLE 5m ice blue 20 500,00 Ft / db.
HDMI-DVI CABLE 6m ice blue 22 500,00 Ft / db.
HDMI-DVI CABLE 8m ice blue 26 500,00 Ft / db.
HDMI-DVI CABLE 10m ice blue 31 000,00 Ft / db.
HDMI-DVI CABLE 12m ice blue 35 000,00 Ft / db.
HDMI-DVI CABLE 15m ice blue 40 000,00 Ft / db.
HDMI-HDMI HD A/V 0.5m ice blue 19 000,00 Ft / db.
HDMI-HDMI HD A/V 1m ice blue 20 000,00 Ft / db.
HDMI-HDMI HD A/V 1.5m ice blue 21 000,00 Ft / db.
HDMI-HDMI HD A/V 2m ice blue 22 500,00 Ft / db.
HDMI-HDMI HD A/V 3m ice blue 25 000,00 Ft / db.
HDMI-HDMI HD A/V 4m ice blue 28 000,00 Ft / db.
HDMI-HDMI HD A/V 5m ice blue 30 500,00 Ft / db.
HDMI-HDMI HD A/V 6m ice blue 33 000,00 Ft / db.
HDMI-HDMI HD A/V 8m ice blue 39 500,00 Ft / db.
HDMI-HDMI HD A/V 10m ice blue 44 000,00 Ft / db.
HDMI-HDMI HD A/V 12m ice blue 51 500,00 Ft / db.
HDMI-HDMI HD A/V 15m ice blue 61 000,00 Ft / db.
HDMI-HDMI MET-B HD A/V 1m ice blue 27 500,00 Ft / db.
HDMI-HDMI MET-B HD A/V 2m ice blue 30 000,00 Ft / db.
HDMI-HDMI MET-B HD A/V 3m ice blue 32 500,00 Ft / db.
HDMI-HDMI MET-B HD A/V 4m ice blue 35 000,00 Ft / db.
HDMI-HDMI MET-B HD A/V 5m ice blue 38 000,00 Ft / db.
HDMI-HDMI MET-B HD A/V 6m ice blue 40 500,00 Ft / db.
HDMI-HDMI MET-B HD A/V 8m ice blue 47 000,00 Ft / db.
HDMI-HDMI MET-B HD A/V 10m ice blue 51 500,00 Ft / db.
HDMI-HDMI MET-B HD A/V 12m ice blue 58 500,00 Ft / db.
HDMI-HDMI MET-B HD A/V 15m ice blue 68 500,00 Ft / db.
Adapter
DVI-HDMI adapter 15 000,00 Ft / db.
HDMI-DVI adapter 15 000,00 Ft / db.
Analóg Interkonnekt RCA kábel
DAC-SL 1m ice blue 36 000,00 Ft / pár
DAC-SL 2m ice blue 41 000,00 Ft / pár
DAC-SL 1m ant.grey 36 000,00 Ft / pár
DAC-SL 2m ant.grey 41 000,00 Ft / pár
DAC-X 1m ice blue 31 500,00 Ft / pár
DAC-X 2m ice blue 37 000,00 Ft / pár
DAC-X 1m ant.grey 31 500,00 Ft / pár
DAC-X 2m ant.grey 37 000,00 Ft / pár
DUAL-RCA CABLE 1m ice blue 22 000,00 Ft / pár
DUAL-RCA CABLE 2m ice blue 24 000,00 Ft / pár
EFF-ISL 1m ice blue 41 500,00 Ft / pár
EFF-ISL 2m ice blue 62 000,00 Ft / pár
EFF-IX 1m ice blue 37 500,00 Ft / pár
EFF-IX 2m ice blue 47 500,00 Ft / pár
BILINE MP-2RCA AUDIO 1m ice blue 19 500,00 Ft / db.
BILINE MP-2RCA AUDIO 2m ice blue 21 500,00 Ft / db.
6RCA-6RCA A/V ice blue 56 000,00 Ft / méter
6RCA-6RCA A/V ice blue 61 500,00 Ft / méter
MP-8 PLUG STEREO 7 000,00 Ft / szett
SWIFT SET XLR LIGHT AU M/F 8 000,00 Ft / szett
Árnyékolt Hangszóró kábel
PLY S/3.4 ice blue 4 500,00 Ft / méter
Banándugó
BANANA 2 PAIR red/blk 4 000,00 Ft / pár
Classic Hangszóró kábel
MINI 1.6 CLASSIC white 800,00 Ft / méter
1.6 CLASSIC ice blue 900,00 Ft / méter
2.5 CLASSIC ant.grey 1 400,00 Ft / méter
2.5 CLASSIC ice blue 1 400,00 Ft / méter
4.0 CLASSIC ice blue 2 200,00 Ft / méter
6.0 CLASSIC ice blue 3 100,00 Ft / méter
Csatlakozó
ACON FEMALE ant.grey 2 500,00 Ft / db.
ACON MALE ant.grey 2 500,00 Ft / db.
PPX red/white 3 500,00 Ft / db.
RCA-6 red/white 2 000,00 Ft / db.
Digitális & Video Interkonnekt kábel
ANCO RG/VIDEO CABLE ice blue 2 000,00 Ft / méter
DAC INTERC. D&A BLUE ice blue 2 500,00 Ft / méter
Digitális Interkonnekt RCA kábel
TRICO-RCA 1m PC ice blue 19 500,00 Ft / db.
TRICO-RCA 2m PC ice blue 24 000,00 Ft / db.
TRICO-RCA 4m PC ice blue 31 500,00 Ft / db.
TRICO-RCA 6m PC ice blue 39 000,00 Ft / db.
TRICO-RCA 8m PC ice blue 46 000,00 Ft / db.
TRICO-RCA 10m PC ice blue 53 000,00 Ft / db.
TRICO-RCA 12m PC ice blue 61 000,00 Ft / db.
TRICO-RCA 15m PC ice blue 72 000,00 Ft / db.
Hálózati Elosztó
MAINS BLOCK DB-06EU 1,5m silver 29 000,00 Ft / db.
MAINS BLOCK MD-06EU/SP silver 49 000,00 Ft / db.
MAINS BLOCK MD08-16-EU/MSP silver 89 000,00 Ft / db.
Hálózati kábel
LORAD 1.5 CS-EU 1m ice blue 19 500,00 Ft / db.
LORAD 1.5 CS-EU 1.5m ice blue 21 000,00 Ft / db.
LORAD 1.5 CS-EU 2m ice blue 22 500,00 Ft / db.
LORAD 1.5 CS-EU 4m ice blue 28 000,00 Ft / db.
LORAD 2.5 CS-EU 1.5m ice blue 22 500,00 Ft / db.
LORAD 2.5 CS-EU 2m ice blue 24 500,00 Ft / db.
LORAD 2.5 CS-EU 4m ice blue 32 000,00 Ft / db.
Hangszóró kábel
SWORD 2x2m COMBICON ice blue 219 000,00 Ft / pár
SWORD 2x3m COMBICON ice blue 289 000,00 Ft / pár
SWORD 2x4m COMBICON ice blue 365 000,00 Ft / pár
SWORD JUMPER 2x28cm ice blue 79 000,00 Ft / pár
Interkonnekt kábel
BILINE CABLE ice blue 2 500,00 Ft / méter
DUAL CABLE ice blue 2 500,00 Ft / méter
EFF-I CABLE ice blue 6 500,00 Ft / méter
SUBLINK CABLE ice blue 1 500,00 Ft / méter
Optikai kábel
ZAC MINTOS 1m ice blue 14 500,00 Ft / db.
ZAC TOSLINK 1m ice blue 14 500,00 Ft / db.
ZAC TOSLINK 2m ice blue 18 500,00 Ft / db.
ZAC TOSLINK 4m ice blue 23 000,00 Ft / db.
ZAC TOSLINK 6m ice blue 31 500,00 Ft / db.
ZAC TOSLINK 8m ice blue 36 500,00 Ft / db.
ZAC TOSLINK 10m ice blue 42 000,00 Ft / db.
ZAC TOSLINK 15m ice blue 55 000,00 Ft / db.
Ply Hangszóró kábel
PLY 2.0 ice blue 3 500,00 Ft / méter
PLY 3.4 ice blue 4 000,00 Ft / méter
Round/ Twister Hangszóró kábel
RONDO 2X2.5 ant.grey 2 500,00 Ft / méter
RONDO 2X2.5 ice blue 2 500,00 Ft / méter
RONDO 4X2.5 ant.grey 3 500,00 Ft / méter
RONDO 4X2.5 ice blue 3 500,00 Ft / méter
RONDO 4X4.0 ant.grey 4 500,00 Ft / méter
RONDO 4X4.0 ice blue 4 500,00 Ft / méter
Subwoofer kábel (mono)
SUBLINK-RCA 2m ice blue 14 000,00 Ft / db.
SUBLINK-RCA 4m ice blue 16 500,00 Ft / db.
SUBLINK-RCA 6m ice blue 19 000,00 Ft / db.
SUBLINK-RCA 8m ice blue 22 000,00 Ft / db.
SUBLINK-RCA 10m ice blue 24 500,00 Ft / db.
SUBLINK-RCA 12m ice blue 28 000,00 Ft / db.
SUBLINK-RCA 15m ice blue 32 000,00 Ft / db.
Sword Interkonnekt kábel
SWORD-ISL 0.8m ice blue 169 000,00 Ft / pár
SWORD-ISL 1m ice blue 175 000,00 Ft / pár
SWORD-IXLR 0.8m ice blue 185 000,00 Ft / pár
SWORD-IXLR 1m ice blue 192 000,00 Ft / pár
Szerelt Hangszóró kábel
PLY 2.0 2x2m COMBICON ice blue 44 500,00 Ft / pár
PLY 2.0 2x3m COMBICON ice blue 54 500,00 Ft / pár
PLY 2.0 2x4m COMBICON ice blue 63 500,00 Ft / pár
PLY 3.4 2x2m COMBICON ice blue 57 500,00 Ft / pár
PLY 3.4 2x3m COMBICON ice blue 63 500,00 Ft / pár
PLY 3.4 2x4m COMBICON ice blue 70 000,00 Ft / pár
PLY S/3.4 2x2m COMBICON ice blue 60 500,00 Ft / pár
PLY S/3.4 2x3m COMBICON ice blue 68 000,00 Ft / pár
PLY S/3.4 2x4m COMBICON ice blue 76 000,00 Ft / pár